Állam, Gazprom – gáz

Miután szeptember 28-án a Gazprom állami gázóriás megvette Oroszország ötödik legnagyobb koolaj kitermelojét, a Szibnyeftyet, az orosz állam közvetlen ellenorzése alá került a kitermelés harminc százaléka. A tranzakcióval tovább folytatódott a Vlagyimir Putyin elnök által kituzött cél megvalósítása, miszerint az államnak befolyással kell lennie a stratégiai nyersanyagkészletekre. Mindeközben az így létrejött vállalatóriás már világviszonylatban is igen jelentosnek mondható. Az elemzés során a következo két kérdésre keresünk választ: milyen okok és szándékok állnak a visszaállamosítás mellett egyes területeken, illetve milyen helyzetben van a Gazprom jelenleg?

Privatizáció és államosítás

A kilencvenes évek során több lépcsoben zajlott le az orosz privatizáció. Az elso lépcso az úgynevezett kuponos privatizáció volt, amikor az állami vagyont egyenloen elosztották a százötven milliós orosz lakosság között, mindenki kapott egy tízezer rubeles kötvényt. Természetszeruleg a kötvény sohasem érte el a névértékben megadott értéket, így a lakosság - enyhítendo megélhetési gondjait - igyekezett túladni rajta. A kötvényeket különbözo alapok és bankok vásárolták fel háromezer rubel körüli árfolyamon, amelyekkel aztán az eladásra kínált vállalatokat szerezték meg. A második lépcsoben a költségvetésnek nyújtott hitelekért cserébe fizettek vállalati részesedésekkel. Ez az 1996-os elnökválasztás után vált jellemzové, miután - cserébe Jelcin újraválasztásának támogatásáért - az oligarchák benyújtották a számlát. Az ezután következo harmadik lépcsoben már készpénzért adták a vállalatokat. A privatizáció eredményeképpen az orosz gazdaság jelentos része magánkézbe került, hozzá kell tenni, hogy meglehetosen alacsony áron, és a privatizáció egyik fo mozgatója nem a magántulajdon erosítése, hanem a különbözo érdekcsoportok igényeinek kielégítése volt.

Vlagyimir Putyin hatalomra kerülésével az állam új igényekkel lépett fel a vállalatokkal szemben. Putyin még szentpétervári polgámester-helyetessége idején kezdett foglalkozni az állam és a stratégiai nyersanyagok kapcsolatával, illetve, hogy az államnak és a magánszektornak milyen legyen az aránya a forrásokat illetoen. Putyin szerint a nyersanyagban való gazdagság okán Oroszország befolyásos szerepre hivatott a világpolitikában. Az ország eme adottsága folytán lehet és kell elérni, hogy a nagyhatalmak közé tartozzon, nem pedig a nukleáris robbanófejeknek köszönhetoen. Ennek a gondolatmenetnek, és valószínuleg az olaj világpiaci árának növekedésének következtében fogalmazódott meg az a gondolat, hogy az orosz olajvállalatokat a Kreml ellenorzése alá vonják, illetve rávegyék oket az együttmuködésre. A szociális reformok teljesítéséhez égeto szükség van az olajból befolyó extraprofitra. Az olajbevételeknek köszönhetoen az utóbbi négy évben Oroszország visszafizette a Nemzetközi Valutalap (IMF) felé fennálló tartozásait, más hitelezo intézményekkel és országokkal is a visszafizetés gyorsabb ütemérol állapodott meg, miközben az ország valutatartaléka százötven milliárd dollár közelében van.

Részben az állami ellenorzés megszerzéséért folyt a Jukosz olajvállalat elleni harc is, miközben politikai motivációi is voltak az ügynek, hiszen a vállalat elnök-tulajdonosa, Mihail Hodorkovszkij bejelentette az államelnöki ambícióit is a 2008-as választásokra. A Hodorkovszkij-ügy világos üzenet volt az orosz gazdasági élet szereploinek, hogy gazdasági hatalmukat ne próbálják politikaira konvertálni.

A legutóbbi cégvásárlás is a fent részletezett irányvonalba illeszkedik. A Gazprom a Szibnyeftyben eddig három százalékos tulajdonnal rendelkezett, ez szeptember 28-ával óta hetvenöt és fél százalékra nott, napi kilencszázezer hordóval növelve az állam által ellenorzött kitermelést. Ezzel az orosz napi termelés egyharmada van közvetlen állami ellenorzés alatt, ami a közel napi hét és fél millió hordónyi felhozatalt tekintve, egyáltalán nem elhanyagolható mennyiség. Maga a Szibnyefty szintén egy oligarcha, Roman Abramovics által tulajdonolt cég, a Millhouse Capital tulajdonában volt. A Gazprom 13,1 milliárd dollárt fizetett a hetvenkét és fél százalékos tulajdonrészért. Elemzok szerint Abramovics ennél magasabb áron is eladhatta volna a részvényhányadát, de az üzletember valószínuleg nem akart Hodorkovszkij sorsára jutni.

Mivel rendelkezik a Gazprom?

A puszta számok ismeretében elmondható, hogy Oroszország rendelkezik a világ ismert földgázkészleteinek huszonhét százalékával, ezzel az elso helyen áll. A földgáz Oroszország második számú exportcikke a koolaj után, a 2003-as évben az export bevételek tizennégy százalékát adta, ami az azévi bruttó hazai termék (GDP) hét százalékának felel meg. Továbbá az orosz energia szükségletek felét a földgáz fedezi. Ezen túlmenoen pedig a Gazprom birtokolja a csovezeték hálózat egészét, valamint a regionális szolgáltatókban is többségi tulajdonnal rendelkezik. A vállalat a gáz kizárólagos orosz exportore a volt utódállamokon kívüli területekre. A Gazprom állami tulajdona és kiterjedtsége folytán elsoszámú ellátója a hazai fogyasztóknak is. Minden évben a cég vezetoi egyeztetnek a kormánnyal az azévi mennyiségrol és az árakról, mivel Oroszországban hatóságilag szabályozott gázár van. Az ár függ a kitermelési helytol való távolságtól és a végfelhasználás típusától. 2004-es adatokat nézve 17-18,2 dollár között volt a gázár a „legolcsóbb” orosz körzetben. Összehasonlításként a 2003 évi export ára 128 dollár volt. A Gazprom számára a hazai eladások még a költségek fedezésére sem elegendoek. A cég által termelt gáznak egyharmada megy exportra, ám a teljes bevétel háromnegyede keletkezik a külföldi eladásokból. A bevételkiesés miatt a harminc százalékos exporttarifa nagy részét a vállalat megkapja kompenzációként. A vállalati árképzés sem azonos mindenkire. Azok a vállalatok, amelyek nem rendelkeznek megfelelo kapcsolatokkal, a többiekhez képest akár harminc vagy ötven százalékkal is többet fizethetnek azonos földgázmennyiségért.

Valamelyest javíthat a cég helyzetén, hogy a következo években a hazai árakat hozzá kell igazítani a nemzetközi árakhoz a tavaly májusi európai Unióval és a Kereskedelmi Világszervezettel folytatott tárgyalások következtében. Így már 2006-ra 37-42, míg 2010-re 49-57 dollár közé kell emelni a hazai árakat. Ez természetesen jelentos tehertétel lesz a lakosságra nézve, hiszen öt év alatt háromszorosára nonek majd az árak.

Szükséges reformok

A következo évek áremelései azonban nem tudják megoldani az orosz gázipar problémáit. Eloször is a növekvo belföldi és a még gyorsabban bovülo külföldi keresletet egyre nehezebb lesz kielégíteni, mert a most meglévo csohálózat jelentos felújításra szorul. A vezetékek hetven százalékát még 1985 elott adták el, valamit az elmúlt idoszakban szükséges felújításoknak csak a harminc százalékát végezték el. Továbbá meg kell oldani az új lelohelyek kérdését is, mivel a most használt három fo mezo kimerüloben van. A közelmúltban feltárt lelohelyek a Barents-tengeren és a Jamal-félszigetnél ígéretesnek tunnek, ám beindításukhoz még legalább öt-hét év kell. Jelentos anyagi beruházás szükséges a helyszínen, valamint új vezetékrendszereket kell kiépíteni az új kutakhoz, hogy a kello szállítási kapacitást biztosítani tudják (számítások szerint 2020-ig 28000 km-t).

A kínálat biztosításaként az orosz állam, valamint három közép-ázsiai ország – Kazahsztán, Üzbegisztán és Türkmenisztán – megállapodtak, hogy Oroszországnak adják el fölgázuk jelentos részét, illetve, hogy rajta keresztül szállítanak. Igaz, magasabb áron adják, mint az orosz kitermelok, ám a Gazpromon kívüli társaságok nem tudnák olyan ütemben kínálatot bovíteni, hogy az fedezni tudja a szükségleteket.

A lehetoségek ellenére az orosz gázipar mégsem fejlodik olyan ütemben, mint az olajipar, amely 2000 és 2003 között negyven százalékkal növelte a termelését. A 2003-as gáz export is az 1998-as szint alatt volt, köszönhetoen az elégtelen infrastrukturális feltételeknek, illetve az ágazatból távozó hatalmas pénzmennyiségnek, a fejlesztések elmaradásának. Mivel a Gazprom tulajdonában van az orosz vezetékhálózat és a kizárólagos exportjog, más termeloknek csak rendkívül csekély lehetoségeik vannak a megerosödésre. Az ágazat fejlodését nagyban segítené, ha magát a vezetékhálózatot mindenki számára hozzáférhetové tennék, illetve az exportálni kívánó cégeknek egyenlo feltételeket biztosítanának.

Konklúzió

Az utóbbi idoben az orosz állam a koolaj és a földgáz kitermelés egyre nagyobb hányadát vonja ellenorzése alá, mivel így kívánja megorizni az ország világpolitikai befolyását. Az így létrehozott állami óriás, a Gazprom azonban nem biztos, hogy meg tud majd birkózni az elé állított akadályokkal. Az orosz gázpiac két problémáját, a monopolizált vezetékrendszert és exportot mihamarabb liberalizálni kell, mert így az államon kívül senki nem fektet ebbe a szektorba. A visszaállamosítástól való félelem, még ha fizetnek is érte, szintén nem a befektetoi bizalmat erosíti. Mindenestre a Szibnyefty felvásárlásával az orosz állam a számára oly fontos koolaj és földgáz kitermelés fölött szerzett meghatározó közvetlen ellenorzést. Putyin tovább folytatja az állam gazdasági megerosítését, ami az oligarchák elleni fellépésként beállítva javítja a hazai közvélemény elotti megítélését.

Készült: 2005. október 8.

     
   

Européer Külpolitikai Elemzések
fkke © 2005
info@europeer.hu