Bár a teljes jogú uniós tagság már a küszöbön van, a kelet-európai újoncok mégsem érezhetik zsebükben az integráció sokak számára legértékesebb gyümölcsét, a nyugati munkavállalás lehetőségét. A mostani tagállamok indokolt esetben akár hét évig is korlátozhatják a munkaerő-áramlást, jelentős mértékben kiváltva „Új Európa” haragját.

Már a csatlakozási tárgyalások idején is megütközést keltett „vasfüggönyön innen”, hogy egyes tagállamok, így Ausztria és Németország jelentős mértékben elodázná munkaerőpiacának megnyitását. A Koppenhágában aláírt csatlakozási szerződés értelmében ezt meg is tehetik, hiszen ezen a téren ők éltek derogációs kérelemmel. Ezek után olaj volt a tűzre, hogy az elmúlt hónapokban már azok az államok is kilátásba helyezték korlátozási szándékukat, akik korábban kétoldalú egyeztetések során nem mutatták jelét ebbéli szándékuknak. A leginkább engedékeny Írország és Nagy Britannia is vonakodik szociális védőhálójának „kékgalléros turistákra” való kiterjesztésétől.

A munkavállalás ügye – és úgy általában a keleti bővítés - a kontinens nyugati felén csupán az elmúlt hónapokra vált nagy érdeklődést és egyben vitákat is kiváltó kérdéssé. Míg korábban a május elsejei esemény csak alkalomadtán került címlapokra, addig az elmúlt hetekben a bővítés már többek közt Financial Times vezércikket is „érdemelt”. Az esetleges keleti munkavállalókat enyhe gyanakvással szemlélő nyugati közhangulat ellenére a különböző sajtóorgánumok igyekeznek a tények talaján maradni. Így a tekintélyes Financial Times – különböző statisztikákra hivatkozva – leszögezi: hibás elgondolás munkavállalók tömegeire számítani, hiszen a volt kommunista államok társadalmának csekély hányada szeretne külföldön szerencsét próbálni.

A probléma tisztázatlanságát érzékelteti az is, hogy a Szovjetunió összeomlásának idején nyugati véleményformálók még 25 millió vasfüggönyön túli vendégmunkás beáramlásának ördögét „festették a falra”. Ezzel szemben a 90-es években nem egészen 2,5 milliós áramlást  regisztráltak; mindazonáltal ez a két és fél milliós adat olyan munkásokat is magába foglal, amelyek nem a 10 leendő tagállamból érkeznek, így ukránokat és beloruszokat is.

Az Európai Bizottságnak is számos fejtörést okozott már a kérdés, így nem is csoda, ha minden évben kiterjedt felméréseket végeztek Brüsszel megbízására. A vizsgálatok 2000-ben éves szinten még mintegy 335 ezerre taksálták a potenciális keleti munkavállalók számát, amely előrejelzés értéke azóta fokozatosan csökkent. Így manapság már csak 220 ezer esetleges munkavállalóról van szó évente. Ez Brüsszel szerint megközelítőleg 3 millió vendégmunkás tartós letelepedését vonná maga után az elkövetkezendő 15 esztendő alatt. Egyúttal - a fenti számokat alapul véve - szakértők arra számítanak, hogy Nyugat-Európa népességének csökkenése mérséklődik, míg a Lajtán túl súlyosbodnak a demográfiai problémák.

A munkavállalás ügyét aligha függetleníthetjük a kontinens gazdasági teljesítményétől. Amint arra a Financial Times is rámutat, a kilátásba helyezett korlátozások elsősorban két tényező függvényei: egyrészt meghatározó a nyugati munkanélküliség mindenkori szintje, másrészt a külföldi munkavállalók aránya nagyban függ a „nyugat és kelet” közti tekintélyes gazdasági különbségektől (a tizek GDP-je a tizenötök nemzeti termékének 43%-át teszi ki).

Érdemes felfigyelnünk arra, hogy a mostani tagállamok közvéleménye gyakran nem tesz különbséget kelet-európai és afrikai, kínai avagy muzulmán munkavállalók között, mely utóbbiak jelenléte számos feszültséget okozott már az elmúlt időszakban is.

Az Európai Bizottság egyébiránt némiképp kiállt a korlátozások feloldását követelő leendő EU-tagok mellett. Brüsszel elsősorban azt sérelmezi, hogy a tagállamok álláspontjuk kialakításukkor nem egyeztettek a Bizottsággal, és - úgy általában - vonakodnak hivatalos állásfoglalásokat közzé tenni az ügyben. Mindenképpen bizonyos, hogy a munkaerő-áramlás korlátozása legalább két uniós alapelvet sért: egyrészt a négy legfontosabb uniós szabadság egyikét (munkaerő szabad áramlása), másrészt a nemzeti alapon való megkülönböztetés tilalmát (az átmeneti kérelem azonban legálissá teszi a korlátozást - a szerk.)

Günter Verheugen bővítési biztos szerint a kialakult helyzet annak az egyértelmű következménye, hogy az EU mostani tagállamaiban elmaradt az „elmélyült” párbeszéd a bővítés várható hatásairól; ez pedig számos tévhit kialakulását eredményezte. Közgazdászok szerint nem kétséges: a munkaerő áramlásának fent tárgyalt torzítása nagyban aláássa Európa versenyképességét, így magát az úgynevezett lisszaboni folyamatot is.

Mivel a politikai megfontolások már számos alkalommal erősebbnek bizonyultak a közgazdasági érveknél, ezért a keleti munkavállalók tömegével való riogatás valószínűleg még jó pár évig visszatérő motívum lesz. Mint ahogy a kettős mérce fogalma is…