1. A történelmi kihívás

Európa jövője? A válasz az integráció lett. A kérdés pedig sokoldalú volt, sőt még ma is újabb és újabb kérdésekre kell válaszolnia Európának az integráció elmélyítésével. A legtöbben egyetértenek azzal, hogy az európai integráció elkerülhetetlen és szükségszerű folyamat. Az volt ötven éve, és ma is az.

A II. világháború vége romokban és megosztottan találta Európát. Történelmi esélyt használhattak ki a nyugat-európai országok, mikor feledve a viszályt leültek a tárgyalóasztalhoz, és a közös Európában látták meg a kontinens jövőjét.

Elképzelésük szerint a béke tartós fenntartása csak úgy képzelhető el, hogy gazdaságaikat összekapcsolják, sőt egyfajta függőség és munkamegosztás kialakítása volt a cél, hogy elkerülhetőek legyenek a külön utas politizálások, valamint az esetleges újabb próbálkozások az egyeduralomra.

Nyilvánvalóvá vált a segélyakciók és különféle gazdaságélénkítő programok által, hogy a nemzetközi rend is egy integrált és békés Európát kíván, elkerülendő a további háborús helyzeteket. Ezen kívül a nyugat-európai országok aggódó figyelemmel tekintettek az akkor már egyre inkább kibontakozó kelet-európai kommunista blokk felé.

Később, amikor a nyugatiak kezdtek magukra találni, más mozgatórugók segítették elő az integrációt. Nem szabad elfelejteni, hogy az európai összefogás komoly politikai tartalommal bír, ámde a legfontosabb kapocs mégis a gazdasági együttműködés. Napjaink térképein közel kétszáz önálló államot van módunkban megszámolni. Ezek ezernyi szállal kötődnek egymáshoz. A világgazdaság globalizálódása gyökeresen megváltoztatta a nemzetállamok gazdasági berendezkedését, sőt a külpolitikák újraértelmezését is szükségessé tette. A specializáció és a munkamegosztás kölcsönös függőséget eredményezett. A globális világgazdaság fontos szereplői a transznacionális (multinacionális) vállalatok, amelyek keretében a nemzetközi együttműködésből nyerhető előnyök kihasználásának új lehetőségei nyíltak meg a közvetlen külföldi tőkebefektetéseken, a közös vállalkozásokon, az alvállalkozói kapcsolatokon és a koncessziókon keresztül.

A világgazdaságot alkotó nemzetgazdasági rendszereknek három nagy centruma van: az Amerikai Egyesült Államok, Japán, valamint az Európai Unió. Ezek tartják kezükben a termelés és a nemzetközi kereskedelem túlnyomó részét Jelentős hatáskörrel rendelkeznek, így körülöttük rendeződnek a közepesen fejlett vagy elmaradott országok.

Hosszú utat kellett a nyugat-európai országoknak bejárni, együttműködésüket türelmesen és óvatosan kellett elmélyíteniük ahhoz, hogy ilyen vezető szerepet tölthessenek be közösen a világgazdaságban. Első lépésként belátták, hogy csak együttesen képesek arra, hogy világgazdasági szerepüket megőrizzék.

Az integráció lehetősége adott volt a földrajzi közelség miatt, ez a természeti erőforrások hatékonyabb felhasználását tette lehetővé. Ugyanakkor a fejlett szociális gondoskodás költségei, valamint a jelentős környezetvédelmi költségek és a magas munkabérek rontják az európai áruk versenyképességét. Erre megoldás csak az üzemi méretek növelése, a sorozatgyártás és a specializáció lehet. Viszont így tágabb felvevő piacra van szükség, amelynek méretben nagyobbnak kell lennie, mint  bármelyik európai ország területe. A kutatási költségek nagysága szintén elgondolkodásra kényszerítette az országokat, ugyanis jó pár iparág hatalmas mennyiségű kutatási pénzt igényel, amit az egyes államok önállóan képtelenek lettek volna finanszírozni a tőke kisebb méretű koncentrációja miatt.

A szervezett Európa tehát az elkerülhetetlen globalizációs folyamat helyi változata, egy válasz a globalizáció kihívására, és nem pedig annak motorja vagy zászlóvivője. Eme helyi változatban a békés viszonyok biztosítékát a kölcsönös gazdasági függések adják. A gazdasági áramlások az ezredfordulón meghaladták az 1700 milliárd eurót.

 A 80-as évek végére egyértelművé vált, hogy a szocialista tömb a végóráihoz érkezett, mégis a világot - benne Nyugat-Európát is - váratlanul és felkészületlenül érte az 1989-90. évi kelet-közép-európai történelmi átalakulás. A rendszerváltó visegrádi országok az Európai Unióhoz való csatlakozásban látták, és látják ma is a jövőjüket.

A magyar gazdaság és a magyar vállalkozások számára mindezek miatt egyértelmű az európai integrációban való részvétel, illetve a világgazdasági reintegráció. Magyarország 1938 és 1989 között mintegy 50%-os cserearány-veszteséget szenvedett, és a világexportból való részesedése 0,65%-ról 0,29%-ra csökkent. Európa számunkra modernizácós horgony, ám ebbe bekapaszkodni fájdalmas lehet, és sok felkészülést igényel.  

Vissza a Tanfolyam tartalomjegyzékéhez!

Kérdezzen az Ön online oktatójától!