28. Kereskedelempolitika

EU

A kereskedelempolitika az EK politikáinak egyik legerősebben integrált része, ami - a jelzett kivételekkel - a szolgáltatásokra is vonatkozik. Felöleli a vámpolitikát, a tagállamok közötti vámmentességet és a kívülálló országokkal szembeni egységes vámtarifát; a tagállamok közötti korlátozások tilalmát; gondoskodik arról, hogy a tagállamok állami kereskedelmi monopóliumai ne hátráltathassák az integráción belüli kereskedelmet.

Autonóm módon határozzák meg a közös vámtarifa jelenleg közel 3000 vámtételét. Az átlagos vámszínvonal jelenleg 4 és 5% között helyezkedik el. Az EK-szerződés ugyanakkor nem sorolja a kereskedelempolitika hatáskörébe a vámon kívüli akadályok nagy részét, tehát azokat az egészségügyi, állat- és növény-egészségügyi, fogyasztóvédelmi intézkedéseket, kötelező technikai normákat, amelyek behozatali korlátozásként is működtethetők. Ezek egységesítését vagy a tagállamok által történő kölcsönös elismerését a belpiaci szabályozás irányozza elő, így a kívülálló országból származó behozatalra továbbra is alkalmazhatók, hacsak ezt a kívülálló országgal kötött szerződés nem mérsékeli.

A kívülálló ország behozatalával szembeni védekezésre alkalmasak lehetnek a dömpingellenes és piacvédelmi szabályozások. A GATT szabályai is módot adnak dömping elleni eljárás megindítására, ha a külföldi szállító tömegesen az önköltségénél alacsonyabb áron exportálja az árut, hogy ezzel betörjön valamely ország piacára. Ilyen esetben mód van különféle korlátozó intézkedések bevezetésére. Az EK-n belül egyes érdekképviseletek azonban akkor is szorgalmazzák a "dömping" elleni fellépést, ha az exportáló országban alacsonyabbak a bérek, következésképpen az eladási árak is, tehát valójában nincs szó dömpingről. Ez a törekvés jelentkezik az EK piacvédelmi szabályozásában. Ennek értelmében a védelmi intézkedések alkalmazásának már nem feltétele az önköltségnél alacsonyabb ár; az eljárás megindításához az is elegendő, ha az importáló országban a szállított áru piaci zavarokat okoz, vagy annak veszélye komolyan fenyeget.

A közös kereskedelempolitika 1970-ben lépett életbe, tehát ettől kezdve a tagállamok kívülálló országokkal már nem köthettek kétoldalú kereskedelmi megállapodásokat. Az akkori szocialista országokkal szembeni bevezetése 1975 elejére tolódott el, mivel Franciaország a Szovjetunióval az 1970-74-es időszakra mégis megkötötte kétoldalú kereskedelmi megállapodását, s ezt a precedenst az EK tagállamai és az akkori KGST-országok közötti kétoldalú megállapodások sora követte. A szerződéses kereskedelempolitika teljeskörűen tehát 1975-től érvényes.

HU

A hazai piac védelme Magyarország szabad kereskedelmi megállapodásai és a GATT uruguayi fordulójának rendelkezései alapján mondhatni három módon képzelhető el. Ezek közé tartoznak a szűkebb értelemben vett piacvédelmi (safeguard) eljárások, valamint a dömpingellenes és az értékkiegyenlítő vámok.
A Világkereskedelmi Szervezetnél vállalat kötelezettségek szerint piacvédelmi eljárás csak az összes WTO-országgal szemben hozható. Más a helyzet a FÁK-országokkal, mivel velük Magyarországnak nincs szabad kereskedelmi megállapodása. S jóllehet az antidömpinget és az értékkiegyenlítő vámot - annak diszkriminatív jellege miatt - egy-egy országgal szemben is lehet alkalmazni. Igény természetesen kevesebb volt a nyugati országokkal szembeni protekcionizmusra, mint a keletiektől való védelemre. A dömpingellenes intézkedésért azért nem folyamodnak a hazai gazdálkodók, mert az eljárás túl bonyolult és nehézkes. Lényegében ugyanez mondható el az értékkiegyenlítő eljárásokkal kapcsolatban is, amelyeket a kormányzatokkal szemben kell végigvinni.

Piacvédelmi eljárást hazánk soha nem kezdeményezett az EU-val szemben. A tartós piacvédelem a csatlakozási tárgyalások napirendjén sem szerepelt, hiszen a közösségen belül az áruk szabad mozgása miatt ez elképzelhetetlen. Az egy-egy ágazatnak nyújtható állami szubvenciókat szigorú előírások szabályozzák, a bújtatott protekcionizmus pedig - például ha K+F támogatás címén fizetnek ki ilyen összegeket - szigorú büntetéseket von maga után. A csatlakozással mi is átvesszük a közösségnek a harmadik országgal folytatott kereskedelemre vonatkozó rendeleteit, ám ezek nem térnek el jelentősen a maiaktól, hiszen gyökerük egyaránt a WTO-regulákban rejlik.
A döcögve liberalizálódó kereskedelempolitika hatására tágabb értelemben is csökken a magyar ipar védettsége. Az EU és hazánk közötti Európai Megállapodás három listája közül kettőnél már teljes mértékben megvalósult a szabad kereskedelem, a jelenlegi import mintegy felét kitevő harmadik listás termékek vámja pedig az 1992-es úgynevezett alapvám 45 százalékára csökkent. A mennyiségi korlátozásokat is tovább liberalizálták.
 

Vissza a Tanfolyam tartalomjegyzékéhez!

Kérdezzen az Ön online oktatójától!