3. Az integráció formái és gazdasági hatásai

A szabadkereskedelmi övezet a Római szerződéssel lépett életbe az akkori 6 tagállammal. Legfőbb közösséget érintő lépései, hogy a tagországok lebontották az egymással szembeni behozatali tilalmakat, megszüntették a kereskedelmi korlátokat, megszüntették az egymással szemben alkalmazott vámokat, a tagországok önálló külkereskedelem politikát folytattak, minden tagország megtartotta saját nemzeti valutarendszerét a nem tagországokkal szemben.

1968-ban az EK-ben kiépült a vámunió.  A vámunió a Közösségen belüli vámok és az azokkal azonos hatású díjak megszüntetését, illetve a nem-tagállamokkal szembeni közös vámtarifákon alapuló közös kereskedelempolitika folytatását jelenti. A vámunió teljes belső szabad kereskedelemre törekszik, bár az univerzális szabad kereskedelemmel szemben gyakran „second best” [második legjobb] stratégiának tartják, mivel közös protekcionizmust képvisel az unión kívüli országokkal szemben.

A vámokkal azonos hatású díjak mellett az EU-ban tilos a diszkriminatív jellegű adóztatás is, azaz más tagállamok termékeire egyik tagállam sem vethet ki közvetve vagy közvetlenül magasabb adókulcsokat.

Lényeges összetevő az úgynevezett vámtarifa rendszer. Az a külső kereskedelem fő szabályozási eszköze. Tehát a Közösségen kívülről érkezett termékre egyszer a belépés helyén vámot kell fizetni, onnantól kezdve már –úgymond- szabadon vándorolhat. Ezeket a tarifákat az Európai Bizottság határozza meg, és természetesen 1968. óta többször átformálták a rendszert. 

A vámokon kívül szükségessé vált a mennyiségi korlátozásoknak a megszüntetése is. Ám ezeket sokkal nehezebben lehetett ellenőrizni, nem egyszer még ma is gondokat okoz.

Lehetőség van ugyanakkor bizonyos esetekben a kereskedelmet korlátozó előírásokra. Ezek többnyire a közerkölcs, közérdek, közbiztonság, az emberek, állatok, növények egészsége, történelmi értékek védelmére szolgálnak.

 A vámok leépítése következtében az unión belül a hazai, kevésbé hatékony, magas költségekkel termelők védelme megszűnik, hiszen azt a kereskedelem útján más termelők árujával helyettesítik. Ugyanakkor a kölcsönös vámleépítés a partnerországokat kedvező helyzetbe hozza egymás piacain, és esélyük van kiszorítani a „harmadik” fél termékeit. Ez gyakran drágább, mint a harmadik féltől származó, de előnyben kell részesíteni a vámuniósat. Eztán szabad mérleget vonni!

 A vámunió kialakítása gyorsabb és egyszerűbb volt, előnyeit pedig kézzelfoghatóan lehetett érzékelni, hiszen a boltokban bővült a választék, miközben növekedett a jólét. Ugyanakkor a tőke-és a munkaerő szabad áramlása előtti akadályok szívósabbnak bizonyultak.

A közös piac (amely éveken keresztül a szervezett közkeletű neve is volt) egy belső határok nélküli térséget jelent, amelyben szabadon áramlanak az áruk (előbb pipáltuk ki a vámunióval), továbbá ez igaz a személyek, szolgáltatások és a tőke mozgására is.

A 70-es évek elején bevezették a közös költségvetési mechanizmust, ami lehetővé tette a vám- és adóbevételek egy meghatározott %-ának közösségi szintű felhasználását. A tagok gazdasági erejük függvényében járultak hozzá a közös költségvetéshez.

 A Közös Piacból a gazdasági unióvá való válás folyamatában már olyan együttműködésre való áttérést jelent, ahol nemcsak az egyes részterületeken valósul meg az együttműködés, hanem az egyes tagállamok gazdaságpolitikáját harmonizálják. Ez lehetővé teszi egy közösségi szintű, egységes gazdaságpolitika kidolgozását és gyakorlati megvalósítását. Azt jelentette, hogy közelítették egymáshoz az adórendszereket, adókulcsokat, TB rendszerét, folyamatosan végrehajtották a jogharmonizációt. Közös, egységes lett a költségvetés mechanizmusa, belső összetétele.

 Az egységes belső piac 1992.évi létrehozása igazán nagy vívmány volt. Ennek alapjait a már említett Egységes Európai Okmányban fektették le, de csak 1992-ben lépett érvénybe. Ekkortól beszélünk valóban egységes európai piacról, hiszen sem fizikai, sem elméleti akadályok nincsenek többé, ugyanakkor közös szabványrendszert alkottak. Elsődleges eszközé a jogközelítés vált. 

Az egységes belső piacon az élesedő verseny a termékek és szolgáltatások árcsökkenését és a termékminőség javulását eredményezi.

 1993-ban jelentős változás: január 1-jétől kialakul egy egységes Európai piac az EK és az EFTA tagországok között, vagyis a kétintegrációs szervezet között létrejön és kialakul a szolgáltatások, tőke- és munkaerő áramlásának szabad feltétele.

Ezt megelőzően jelentős állomás: Maastricht. A Maastricht-i konferencia, ahol a tagországok kormányfői meghatározták azokat a feladataikat, feltételeket, amelyek a valutaunióhoz vezetnek. Meghatározták azokat a feltételeket, amelyeket az egyes tagországoknak tejesíteniük kell ahhoz, hogy a valutaunió tagjai lehessenek.

 Megkezdődött a politikai unióra való felkészülés? Erről majd az 5., talán legizgalmasabb leckében beszélünk!

Vissza a Tanfolyam tartalomjegyzékéhez!

Kérdezzen az Ön online oktatójától!