8. A négy
alapszabadság
A korlátoktól mentes belső piac létrehozására
irányuló törekvés logikusan következik az alapító szerződések
mögött meghúzódó gazdaságfilozófiából. Ez a filozófia javarészt
a szabadpiaci gazdaság filozófiája, amiről feltételezzük, hogy
az áruk és szolgáltatások elosztásának leggazdaságosabb
mechanizmusa. A belső piac olyan,
belső határok nélküli térség, amelyen belül szabadon áramlanak
az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke. Ennek a
biztosítását nevezzük az EU négy alapszabadságának. Az áruk és
szolgáltatások szabad mozgását háromféle akadály bonyolítja:
fizikai, technikai, valamint az eltérő
vám,-és adórendszerek miatti akadályok.
Vizsgáljuk meg a vámokat, hiszen a nemzetközi kereskedelem
védelmének legrégebbi formáját a vámok jelentik, olykor akár a
kereskedelmet teljesen lebénító mértékben is. Az EU elődjének,
az EK-nak ezeket kellett megszüntetnie, mégpedig úgy, hogy az
eltérő tagállami berendezkedéseket felváltva egy közösségi
szabályozás jöhessen létre. A négy alapszabadság biztosítása
egyrészt a negatív integráció, azaz a szabad áramlást biztosító
akadályozó tényezők lebontásán, másrészt a pozitív integráció,
azaz a közös szabályozás, közös politikák, tevékenységek
kiépítésén keresztül történik.
Az áruk és szolgáltatások szabad áramlása:
Az
egységes piac koncepciójának lényege, hogy az EU egyetlen
gazdasági térség, amely hasonlóan működik egy nemzeti piachoz.
Éppen ezért az áruk és szolgáltatások szabad áramlása a
legelemibb összetevője nemcsak az egységes piac, de az egész EU
működésének.
Az
áru- és szolgáltatáspiacok állandó fejlődéséből következően a
belső piac is dinamikusan változik, és a fejlesztésére irányuló
uniós politika is folyamatosan megújul. Ezt az állandó fejlődést
jelzi, hogy a belső piac elmélyítéséről 1985-ben elfogadott
Fehér Könyv 282 intézkedés meghozatalát rögzítette, amelyből az
1992 végéig előirányzott végső határidőig néhányat töröltek, más
területeken új intézkedéseket dolgoztak ki, sőt teljesen új
területeket is bekapcsoltak (pl. energia, Transz-európai
Hálózatok). A dinamikus jelleget jól mutatja, hogy 1994 elején
már több mint 600 intézkedést tartottak nyilván, melyből 521
jogalkotásra irányult.
A munkaerő szabad áramlása:
A
munkaerő kevésbé mobil, mint a többi három. Csökkentik az
elvándorlásra való készséget a kialakított kapcsolatok, családi
kötődés, saját ház. A jobb élet vágya viszont hozzájárul a
legjobban képzett szakemberek viszonylag szűk rétegének
nemzetközi mobilitásához. Különben ennél többet senki nem is
kíván meg. Illetve napjainkban hasonló történik az úgynevezett
3D munkák esetében (Dirty,
Dangerous,
Difficult – Piszkos, Veszélyes, Bonyolult), mert nagy
igény jelentkezik kevésbé tanult emberek ilyen irányú
munkájára. Bár ők többnyire nem EU tagországból érkeznek, tehát
más vonatkozik rájuk.
1993-tól a letelepedési szabadság, valamint a diplomák kölcsönös
elismerése megtörtént. A Maastrichti
szerződés már általában véve is a személyek szabad mozgását
rögzítette. De nem valósult meg teljesen, hiszen több tagállam
fenntartja az ellenőrzést, illetve nem tagja a
Schengen rendszernek. Az egyre
nagyobb nyomást kiváltó menekültek, bevándorlók miatt a további
liberalizáció nem végbevihető, a további harmonizáció csak
szigorítást jelenhet a jövőben.
A
tőke szabad mozgása:
A
hagyományos közgazdasági modell szerint akadályok híján a tőke
oda áramlik, ahol olcsó a munkaerő, a
munkaerő pedig oda, ahol magasabb bért, vagy fizetést
kap. A valóságban a kép sokkal bonyolultabb. A tőke az elérhető
legnagyobb profitrátára igyekszik törekedni, ezt viszont a
munkaerő olcsó vagy drága volta mellett számos egyéb tényező
befolyásolja, például az infrastruktúra megléte, a piaci
feltételek, a szabályozás. A tőkeáramlás és az egymás közti
fizetések előtti akadályok lebontása előfeltétele a banki és
biztosítási szolgáltatások szabad áramlásának.
Az áruk, szolgáltatások és a
személyek szabad mozgásának nem sok értelme lett volna, ha a
másik tagállamban megtermelt profitot, megszerzett jövedelmet
nem lehetett volna hazavinni. Nagy előrelépést nem az egységes
piac kiépítésének gondolata, hanem már a gazdasági és monetáris
unió (EMU) célkitűzése hozott, hiszen annak második szakaszának
kezdetére (1994.) mindenféle pénz- és tőkemozgást teljes
mértékben liberalizáltak az EU-n
belül.
Vissza a Tanfolyam
tartalomjegyzékéhez!
Kérdezzen az Ön online oktatójától!
|