Ebben a dolgozatban az oroszországi demokratizálódási
folyamatot kísérlem meg bemutatni, a Szovjetunió felbomlása
utáni időszakban. Felvetődik persze a kérdés, hogy valóban
demokratizálódásról, az önkényuralom megszűnéséről van szó, vagy
pedig a diktatúra egy új formájáról. Vlagyimir Putyin elnök
szerint diktatúra van, mégpedig a „törvény diktatúrája”. Vajon
az a „diktatúra” mindenkit egyformán érint, vagy vannak, akiket
jobban és vannak, akiket kevésbé? Vajon az orosz társadalom
igényli a demokráciát vagy inkább egy erőskezű vezetőben hisz? A
pártok ténylegesen megjelenítik a társadalomi igényeket, vagy
csak egy szűk elit köré rendeződnek? Ezekre a kérdésekre
próbálok választ keresni.
Kísérletet teszek a társadalmi törésvonalak
felmutatására és ezek pártszervező erejének, így a pártok
bemutatására. Ezután ismertetem az orosz választási rendszert és
a négy Duma választás eredményét az elnökválasztásokkal együtt.
Ugyanis az elnökválasztás legalább ugyanakkora súlyú, mint a
parlamenti, tekintve az ország félprezidenciális
berendezkedését.
A vizsgálatnál szükségszerűen figyelembe kell venni az
orosz történelmi, társadalmi, vallási hagyományokat is. Egy-két
XIX-XX. századi mozgalomtól eltekintve (dekabristák), nincsenek
hagyományai a demokráciának. Lehet a mai orosz viszonyokat a
nyugati demokrácia színvonalához hasonlítani, de nem biztos,
hogy érdemes. Mivel Nyugaton a demokratikus értékek
kialakulásához több száz év kellett, nehezen elvárható egy
1991-ig diktatúrában élő néptől, hogy századokat ugorjon át.
Természetesen a lemaradásokra fel lehet és fel is, kell hívni a
figyelmet, de ezt mindig csak a helyi sajátságok tükrében
érdemes.
A tanulmány folytatása
letölthető innen:
A szerző a Budapesti Corvinus
Egyetem hallgatója,
nemzetközi tanulmányok szakon.
|