Lehet-e félrelépni az Unióban?

2004. szeptember 13.
-Dömötör Csaba

Újból szenvedélyes viták tárgya Törökország uniós csatlakozása. Az eleddig eldöntetlen kérdés felelevenítésére az EU bővítési biztosának ankarai látogatása szolgáltatott ürügyet. A vizit pikantériáját az adta, hogy Günter Verheugen kurdok lakta területekre is ellátogatott.

Azt, hogy Törökország unión belül, avagy azon kívül legyen, az európai politikusok korántsem ítélik meg egyöntetűen, mint ahogy az egyes tagországok közvéleménye sem. Annak megválaszolása is természetszerűleg függőben maradt, hogy európai országnak mondható-e a törökök köztársasága. Ez ugyanis a „mi is Európa” kérdés megválaszolását feltételezné, amely szintúgy lehetetlen próbálkozásnak bizonyult eddig. Miközben Hollandia a csatlakozási tárgyalások megkezdését is korainak tartja, addig a német kormány bővítés-párti. Tegyük hozzá, hogy a jobbközép ellenzéknek már korántsem ennyire pozitív a hozzáállása a törökök szempontjából. Edmund Stoiber bajor miniszterelnök és Nicolas Sarkozy francia gazdasági és pénzügyminiszter – aktuális politikai fenegyerek – a minap egyébiránt egyértelműen a „kisázsiai bővítés” ellen foglalt állást. A két politikus Párizsban kifejtette, hogy hívei annak, hogy az EU szoros gazdasági kapcsolatokat és különleges partnerséget alakítson ki Törökországgal, de az a véleményük, hogy az unió teljes jogú tagként nem bírná el a szekularizált államot. (A két tekintélyes politikus egyébként azt is felvetette, hogy a nemrégiben elfogadott alkotmányról minden tagállamban rendezzenek népszavazást). A kisebb tagállamok, így Magyarország is, jobbára nem formálnak sarkos véleményt a török-kérdésben.

Az általában bővítéspártinak elkönyvelt Verheugen mostani látogatásának közvetlen indokát az adta, hogy az Európai Bizottság október 6-án teszi közzé a Törökországról szóló országjelentést; a dokumentum akár a végső döntés kimenetelére is hatással lehet. A jelentésnek arról is számot kell adnia, hogyan érinti a majdani török csatlakozás az Unió intézményeit. Ezen aligha csodálkozhatunk, hiszen a hatvanmilliós ország esetleges csatlakozásakor alapjaiban megváltozhatnak az erőviszonyok az uniós döntéshozatalban. Egy bizonyos; az Európai Unió állam- és kormányfői december 17-én, egy formális csatlakozási tárgyalás keretében foglalnak állást a bővítés kérdésében. 

Verheugen maga alapvetően elégedett az ankarai reformfolyamatokkal, mint fogalmazott, „az utóbbi 3-4 évben Törökország sokat tett annak érdekében, hogy megfeleljen a tagsági kritériumoknak. A kérdés most az, mennyire sikerül a megújult jogi feltételeket átültetni a gyakorlatba.” A különféle jogvédő szervezetek annál inkább szkeptikusabbak; a foglyok kínzásának általánosan elfogadott gyakorlatáról számolnak be. Az emberi jogok betartását szorgalmazó szervezetek számára jó ürügyként szolgálhat az az Erdogan miniszterelnök által felvázolt tervezet, amely szerint a házasságtörőket akár három év börtönbüntetéssel is sújthatnák. A média és a török értelmiség ellenszenvét is kiváltó ötlet Verheugenből az alábbi kijelentést csalta elő: „remélem csak rossz vicc”.

A brüsszeli biztos látogatásának kiemelt jellegét jelzi, hogy mind az elnök, mind a miniszterelnök, valamint a külügyminiszter is fogadta Verheugent, aki szokatlanul hosszú időt, mintegy 5 napot töltött Törökországban. De hogy a látogatás ne legyen teljesen mosolyokkal átszőtt, arról tett a német politikus Kurdisztánban tett látogatása. Verheugen szerint történtek ugyan lépések a kurd kisebbség jogainak érvényesítésére, de ez még mindig kevés. Diyarbakirban tett látogatása után nyilatkozott, és úgy vélte, a kurd nyelvű tanítás és a műsorok sugárzása a rádióban és a televízióban nem elég, ennél többet kell tenni. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy konkrét lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy a kurd menekültek visszatérhessenek szülőhelyükre.

Az Európai Unió egyébként egy szakértőkből álló bizottságot is felkért az esetleges török csatlakozás várható következményeinek a vizsgálatára. A bizottság által készített jelentést nemrégiben hozták nyilvánosságra; a dokumentum alaptalannak minősíti a tömeges török migrációtól való összeurópai félelmet. A jelentés mindössze 2,7 millió bevándorlóval (már jelenleg is 3,8 milliónyi török él Európában) számolna hosszú távon, amely szám így nem rúgna többre, mint az EU össznépességének fél százaléka. A dokumentum szerint a jelenlegi uniós jóléti rendszer fenntartásához szükség van a bevándorlókra.

Azt persze tudjuk, hogy a fentiekhez hasonló közgazdasági érvelések csak az egyik lehetséges megközelítést jelentik a török csatlakozás kérdésének vizsgálatakor. A geopolitikai és nem utolsósorban a kulturális tényezőket tekintve az európai közvélemény igencsak kritikus. Főleg akkor, ha azt juttatják eszébe: Törökország, mint uniós tagország a kontinens egyik legnagyobb befolyással rendelkező országa lenne.